 |
Szexualitás
+ Betűméret növelés | + Betűméret csökkentés
Szexualitás a testi fogyatékosoknál
Szerző: Ethel Sloane
Forrás: részlet Ethel Sloane "A NŐ biológiája" c.
könyvéből
Ugyanúgy, ahogy helytelennek és bizarrnak tartják az
idősebbek szexualitását, a társadalom aszexuális
lényekként kezeli a veleszületett vagy szerzett testi
fogyatékosságban szenvedőket is, mint akiknél hiányzik
mind a vágy, mind a képesség. Ezt az elképzelést
táplálják a tömegkommunikációs eszközök is, ugyanis a
szexuális kapcsolatot mindig fiatal, magas, karcsú, szép
testű emberekkel ábrázolják.
Ugyanúgy, ahogy helytelennek és bizarrnak tartják az
idősebbek szexualitását, a társadalom aszexuális
lényekként kezeli a veleszületett vagy szerzett testi
fogyatékosságban szenvedőket is, mint akiknél hiányzik
mind a vágy, mind a képesség. Ezt az elképzelést
táplálják a tömegkommunikációs eszközök is, ugyanis a
szexuális kapcsolatot mindig fiatal, magas, karcsú, szép
testű emberekkel ábrázolják. Ha testi fogyatékosokat
látunk a képernyőn a televízió hirdetéseiben, akkor azok
mindig kigyógyulnak belőle a különböző dezodorok, új
samponok és a jobb fogkrémek hatására, és újból szépek
és csábítóak lesznek a reklámozott termék hatásától. Az
agyunk arra van beprogramozva, hogy azt képzeljük, hogy
az életerő és a fizikai külső igen fontos a
szexualitásban, és alig tudjuk elképzelni, hogy olyan
emberek is érdeklődnek a szexualitás iránt, akiket
megnyomorít az ízületi gyulladás, akiknek agyi bénulása
van, és akik tolókocsiba vannak kényszerülve. A
szexualitás azonban egy életre szóló emberi tulajdonság,
ami ugyanúgy érvényesül a krónikus betegséggel küszködő
embernél és a testi fogyatékosnál is, mint ahogy
bármelyik egészséges embernél. A szexuális vágyat ritkán
csökkenti a testi fogyatékosság, sőt sokkal gyakrabban
fokozza.
Minden
tíz felnőtt közül egynél van valamilyen fizikai
károsodás, ami vagy veleszületett, vagy később fejlődött
ki betegség következtében, vagy pedig baleset, sérülés
folytán hirtelen keletkezett. A testi fogyatékosok
szexualitása létező valóság, amit azonban igen
elhanyagolt az orvosszakma és a társadalom is. Sok
fogyatékos az idősekhez hasonlóan hozzászokott ahhoz az
általános tévhithez, hogy a szex számukra lényegtelen. A
rehabilitációs orvostudomány egyes szakértői, mint
például Walsh Nagy-Britanniában és Colé az Egyesült
Államokban sokat írtak arról, mennyire fontos a
szexuális tanácsadás a testi fogyatékosok részére is, és
azt hangsúlyozták, hogy az egészségügyi szakembereknek
ugyanúgy meg kell tanítaniuk a testi fogyatékos
betegeket a szexuális viselkedésre, mint ahogy meg kell
őket tanítani a mindennapi élet egyéb tevékenységeire.
Colé igen erőteljesen rámutat arra, hogy a szexualitás
rendkívül fontos tényező a beteg önértékelésében, és a
szexuális tevékenység révén a beteg nemcsak jobban
alkalmazkodik az új helyzethez, hanem kevesebb orvosi
komplikáció lép fel nála, kevesebb orvosi és társadalmi
segítségre szorul, és így a társadalom anyagi
ráfordítása is csökken. Teljesen nyilvánvaló, hogy azok,
akik elvesztették önállóságukat, munkaképességüket és
mozgékonyságukat, nehezen tudnának szembenézni még azzal
is, hogy elvesztik a szexuális élet lehetőségét is.
Azok a szexuális problémák, amelyek léteznek az
egészségeseknél, még fokozottabb mértékben jelentkeznek
a testi fogyatékosoknál. Egy ezzel a kérdéssel
foglalkozó tanulmány több nagyobb kategóriába sorolja
őket (Stewart, 1976). A nehézségek mintegy 30%-a a
szexuális kapcsolat pszichológiai és társadalmi
vonatkozásaiban jelentkezik. A reménytelenség vagy a
lehangoltság csökkenti a szexuális vágyat, vagy az az
akár alaptalan félelem, hogy az utód örökölheti a
fogyatékosságot, szintén csökkentheti a szexuális
aktivitást. A többi probléma fizikai vagy fiziológiai
jellegű, és olyan dolgokkal kapcsolatos, mint például a
fizikai kényelem és biztonság a nemi aktus alatt, vagy a
szexuális képesség hiánya paralízis vagy pedig az
érzékelőképesség elvesztése következtében. Ezek az
emberek azt szeretnék tudni, hogy mit kell tenniük, ha a
merev ízületek vagy izmok nehézséget és fájdalmat
okoznak a különböző testhelyzetekben, vagy ha hirtelen
szédülés vagy izomgörcs áll be a közösülés alatt.
Aggódnak a szívdobogástól vagy a légszomjtól, ami a
szexuális aktus közben létrejöhet, és tudni szeretnék,
hogy ez kizáró ok-e vagy sem a szexuális kapcsolatot
illetően. Tanácsot várnak arra vonatkozólag is, mit
tegyenek a húgycsőkatéterrel és egyéb olyan
szerkezetekkel és eszközökkel, amelyek a szexuális
aktust kényelmetlenné és vagy taszítóvá teszik.
Biztatást várnak azzal kapcsolatban is, hogy a
hímvessző—hüvelyi érintkezésnek vannak más változatai,
és léteznek más szexuális kifejezésmódok egy szerelmi
kapcsolatban, amely egyenlő és teljes értékű. Erősen
igénylik az őket körülvevő emberek jó szándékú és
egyetértő magatartását. Sajnálatos módon kérdéseik
többnyire megválaszolatlanul maradnak. A szexuális
tanácsadás még mindig tabu sok kór-házban és
rehabilitációs központban, és nagyon kevés olyan
egészségügyi szakember és társadalmi munkás van, aki
járatos a testi fogyatékosok szexuális problémáiban.
A nehézségek egy része abból származik, hogy a testi
fogyatékosok szexuális funkcióinak és diszfunkcióinak
kutatása még egészen új terület. Viszonylag kevés orvosi
irodalom áll rendelkezésre olyan betegekkel
kapcsolatban, akik fokozódó szív-, tüdő- és
vesebetegségekben szenvednek, vagy akiknek ízületi
gyulladás, sebészeti problémák vagy fejlődési
rendellenességek gátolják nemi életüket. Ami ismeret
rendelkezésre áll, az elsősorban a gerincagysérült
férfiak szexuális funkciójára vonatkozik.
A gerincagysérülés paraplégiát okoz, ami bénulást
jelent, és az alsótest, valamint a lábak
érzékelőképességének részleges vagy teljes elvesztésével
jár. Ha a sérülés a gerincagyban följebb következik be,
akkor a tetraplégia (mind a négy végtag bénulása)
jelensége lép föl, ami azt jelenti, hogy megbénulnak az
akaratlagos izmok (paralízis), és a nyaktól lefelé
megszűnik - részben vagy teljesen - az érzékelés. Az
érzékelés hiányának mértéke attól függ, hogy a gerincagy
teljesen vagy részlegesen sérült.
A háború, a sportsérülések, az egyre több autóbaleset és
a polgári életben fegyverek által okozott lőtt sérülések
következtében minden öt gerincagy-sérüléses emberből
négy férfi. Általánosan elfogadott tény, hogy a
férfiaknál sokkal nehezebb a szexuális rehabilitáció
gerincagysérülés után, mivel problémát okoz a merevedés
és a nemzőképesség elvesztése. Bár a gerincagy-sérüléses
férfiak 50-70%-a képes merevedésre (erekció), majdnem
mindannyian elvesztették a magömlés (ejakuláció)
képességét, és néhány héttel vagy hónappal a baleset
után már nem termelnek ondósejteket. Mivel oly nagy
hangsúlyt helyeznek a férfi aktivitására a szexuális
érintkezésben, nyilvánvaló, hogy a szexuális funkciók
egy részének elvesztése különösen lesújtó hatású lehet.
Az orvosi irodalom csak elvétve foglalkozik
gerincagy-sérüléses nők szexualitásával, de annyit
hangsúlyoznak, hogy a női szexualitás kevésbé károsodik.
Egy orvos tréfás szavai szerint "tény az, hogy a helyzet
sokkal jobb a paraplégiás nőknél, mint a hasonló
betegségben szenvedő férfiaknál". Feltehetően a
paralízis és az érzékelés megszűnése deréktól lefelé nem
jelent nagyon súlyos változást a korábbi állapothoz
képest, mivel a nő fekhet hanyatt, és passzívabb
résztvevője az aktusnak, mint a férfi. A férfival
ellentétben neki megmarad szaporodási képessége. A
baleset után ideiglenesen amenorrhoea (a havi vérzés
ki-maradása) lép fel, de hat-nyolc hónap elteltével
visszaállnak a normális ciklusok, és teherbe eshetnek, s
gyermeket szülhetnek. A fogamzásgátlás ugyanúgy
szükséges a paraplégiában vagy a tetraplégiában szenvedő
nőnél, mint bármelyik egészséges nőnél, ha nem akar
teherbe esni. Vér-rögök könnyebben keletkeznek a
megbénult vég-tagokban, ezért a gerincsérült nők nem
szedhetnek fogamzásgátló tablettákat, mivel azok
kedvezőtlenül hatnak a vérrögképződésre.
További bizonyíték van arra vonatkozólag is, hogy
valószínűleg több szexualitás van abban a testrészben,
ami "a két fül között van, mint abban, ami a két láb
között". Gerincagy-sérüléses nők és férfiak is
beszámoltak arról, hogy pszichológiailag teljes
szexuális kielégülést éreztek, jóllehet fizikai
érzékelőképességüket elvesztették. Némelyiküknél az
érzéketlenné vált testen új erogén zónák alakultak ki
azok helyett, amelyek már nem reagálnak az érintésre, és
sok egyénnek megvan az a képessége, hogy fantáziájában
átélje az orgazmust azon ingerek alapján, amelyeket az
új területekről kap. Mások abban találják meg az örömet
és kielégülést, hogy örömet tudnak szerezni
partnerüknek. A szexuális reakció ciklusainak
fiziológiai megvalósulása kevéssé különbözik a
paraplégiás és tetraplégiás férfiaknál és nőknél az ép
idegrendszerű egyénekéhez képest. Colé szerint a
vérbőséggel járó reakciók bekövetkeznek, de a genitáliák
izomreakciói hiányozhatnak. Például férfiaknál csak azok
a reakciók hiányoznak, amelyek az ejakulációval függnek
össze. Nőknél a csikló és a szeméremajkak megtelnek
vérrel és megduzzadnak, de a méhbeli és a hüvelyi
reakciók az orgazmus során elmaradnak. Az összes
extragenitális reakció - a szívverés, légzés, pulzus,
vérnyomás, bőrpír és így tovább - a férfiaknál és a
nőknél is lejátszódik.
Bőséges bizonyíték van arra, hogy egy szerető és
figyelmes partnerrel, megfelelő tanácsok birtokában és
megfelelő önbizalommal a problémák leküzdhetők, és a
testi fogyatékos férfiak és nők is szexuálisan teljes
értékű emberek lehetnek. Nem engedhetjük meg azt a
szűklátókörűséget, amely a fiatalságot és a szép testet
tekinti a szexuális élet fő
kritériumainak, és megkérdőjelezi mindenki más jogát a szexualitással
teljes élethez.
Vissza a lap tetejére
|
|
 |