Template
Template Template
Template
Template

Főmenü


Kezdőlap
 
Template
   Magyar


+ Betűméret növelés | + Betűméret csökkentés



hungaríflagIdén töltöm be a 47. évemet, és ebbõl több, mint 27 évet tolókocsihoz kötve. Az orvosok szerint állapotom végleges, maximum az orvostudomány haladása következtében olyan gyógykezelésekre számíthatok, melyek könnyebbé elviselhetõbbé teszik napjaimat. Egyre többet gondolok azokra a napokra, mikor majd csak önmagamra számíthatok, édesanyám gondoskodására már nem. Szeretnék erre már ma felkészülni, ám erre manapság nem ideálisak a körülmények. Munkaviszony hiján nyugdíjam csekély, az orvosi kezelés pedig költséges. Ezért fordulok Önhöz segítségért: kérem, lehetõségeihez mérten járuljon hozzá, hogy teljesebb életet élhessek.
 

Kovács László a nevem, és 1962. november 27-én születtem Egerben.. 1981-ben érettségiztem a kazincbarcikai Irinyi János Vegyipari szakközépiskola vegyipari gépész szakán. Ezt követõen Pécsett, illetve a Katonai Mûszaki Fõiskolán szerettem volna továbbtanulni, de ebben az 1982. július 19-én bekövetkezett balesetem sajnos megakadályozott. Teljes két évig voltam kórházban, de sajnos mind a négy végtagom lebénult és így örök életre tolókocsihoz kötött lettem.

 
Édesanyámmal élek Bodonyban. Édesapám azóta meghalt, és most rokkantnyugdíjas édesanyámra hárul az ápolásom és ellátásom. Állapotom miatt hetente kell felutaznunk Budapestre, a Pethõ Intézetbe kezelésre, gyógytornára.
A külvilággal - mióta ajándékba kaptam egy 486-os számítógép konfigurációt - a drótposta és a freemail segítségével levelezéssel tartom a kapcsolatot.


 

Kérem, lehetõségeihez mérten segítsen hozzá a teljesebb élethez.
Segítségét, anyagi támogatását elõre is köszönöm:

 

 

OTP Bank NYRt.
H-3245 Recsk
Kossuth u. 93.
Számlaszám: 11773391-70104280
IBAN: HU94 1177 3391 7010 4280 0000 0000
Kovács László
H-3242 Bodony
Hunyadi u. 4.



 



   Vissza a lap tetejére

Template
Template Template Template
 

Óra - Naptár



Template
Mazsolaweb - Mazsola Világa  © 2009.  - Mazsola Világa
Template